Akkor is, amikor a fogadat mosod,

és akkor is, amikor...ööö.

Mert a karácsonyi dekoráció, az nálunk hópelyheket jelent. Papírból kivágjuk, fellógatjuk az ablakba, alulra havas tetejű házak kerülnek. Mindez hagyományos, romantikus, igazán karácsonyi stílusban. Tavaly is hasonló volt, és most is ilyen lett:

De aztán egy messzi-messzi galaxisban megszületett a nagy ötlet...

Star Wars ihlette karácsonyi dekoráció a bejárati ajtónkon

Messziről hópehely, közelről Darth Vader és Yoda

 További Star Wars hópehely sablonok ITT.

Kaptunk egy szórólapot, hogy karbantartás miatt áramszünet lesz. Nem sokáig, csak reggel 7-től este 7-ig. És csak most kedden, meg a jövő hét kedden. Persze, ilyenkor, késő ősszel! Mi a baj ezzel? Csak sötét lesz, meg hideg. Szabit kell kivennem, mert nem tudok dolgozni, a gyereknek szóltak a suliban, hogy öltözzön melegen, mert fűtés az nem lesz, az első órán csak beszélgettek, mert nem lehet látni bent a teremben, okmányiroda nincs, bolt zárva, orvos nem rendel, porszívózni se nagyon tudok, estére megfagyunk, a fagyasztó meg leolvad. Nincs itt semmi gond.
De azért az ebéd megmelegítése okozott némi frusztrációt a kedvesemnek. Reggel mikor elment, még volt áram, a műhelyben egész nap volt, így aztán nem kellett alkalmazkodnia, és túlélési praktikákat bevetnie. Szokatlan neki, hogy nem működnek a dolgok.
Szóval, délben hazajött. Halászlét szeretne enni, sarkig nyitja a hűtőt, és áll. Még mindig áll. Nézem a kanapéról, aztán megunom:
- János szívem, nem hűt a hűtő, ne hagyd nyitva sokáig. Mit keresel?
Még egy pár pillanatig meredten bámul, aztán becsukja. Kimászok a takaró alól, odamegyek. És jön a mutatvány: hűtőt kinyitom, halászlét kiveszem, ajtó becsukom. Meg is vagyunk. Megy ez, csak koncentrálj!
A halászlé egy porcelán tálban van, János keze megindul a mikró felé, de félúton megáll. Némi gondolkodás, fontolgatás után előtúr egy lábast, átrakja a halászlét, felteszi a tűzhelyre. Szerencsére gáztűzhely, de azért nem megy minden simán: meggyújtaná, elkezdi csattogtatni. Nem gyullad, áram nélkül ugye ez sem működik, de nem adja fel.
- Szívem, nem fog menni, ott van a gyufa!
Még mindig csattogtatja, nagyon kitartó.
- János, a gyufa!!
Jaa...
Ebéd után kávé. Maradt reggelről, nem kell főzni, csak meg kell melegíteni. Előveszi a kiöntőt, átborítja belőle a kávét egy csészébe, és indul a mikró felé. Egy lépés után megáll, tanácstalan.
- Szívem, van a felső polcon fém bögre.
Leveszi, átborítja bele. Ismét tűzhelyet csattogtat, de aztán mégis inkább a gyufáért nyúl. Ahha, kezd lassan akklimatizálódni!
Kezében a kávéval lehuppan mellém a kanapéra. Tekintetét a tévére emeli, kitartóan nézi a fekete képernyőt, nézi, aztán nagyot sóhajt: Legalább tévé lenne!

Mintha valaki járkálna a házban. János itt fekszik mellettem, akkor ő biztosan nem. Próbálom felébreszteni, de meg sem moccan. Kiáltok Máténak: semmi válasz, ő is alszik. Csak álmodtam volna? Nem, megint hallom a zajt a konyha felől. Jánost rázogatom, de hiába, semmi reakció.
Na, akkor kénytelen leszek kimászni az ágyból, és egyedül elfogni a behatolót. Kilépek a folyosóra, velem szemben a konyha ablak nyitva van: ez OK, én nyitottam ki lefekvés előtt.
Nyáron egész éjjel szellőztetünk, estefelé minden szúnyoghálós ablakot kinyitok, és reggelig úgy hagyom. A Marcipán úgyis azonnal ugat, ha valaki járkál az utcában. Az udvarra bejönni meg nem mer tőle senki, akinek kedves az élete. Ha csak a közelbe ér valaki, már úgy üvölt, hogy a város túloldalán is hallani, és majd átugrik a kerítésen, elég félelmetes. A postás kezéből kikapja az újságot, ha nem vigyáz. Gyorsan megtanulta, hogy ne a kerítés tetejére tegye, hanem a postaládába: az kutyabiztos. Egyszer az egyik csomagszállító futár megkérdezte, hogy csak ugat, vagy harap is. Mondtam neki, hogy nem tudom, még senki sem merte kipróbálni. De ha gondolja, előtte a lehetőség, ez lehet az ő nagy napja...
Szóval, a nyitott ablak az OK, szellőzünk, ebben még nincs semmi gyanús. De ami már nem annyira OK, hogy az öntapadós szúnyogháló alsó része szépen fel van bontva majdnem az ablak feléig. Na, ki volt ez a bátor? Halk mocorgás hallatszik a nappali felől. Ahha, meg is van, itt fekszik a kanapén! Marcipán, a zsivány mindenedet!
Hogy megtanulná, hogy gyere ide, ne ugass, maradj ott, na ezekhez nincs esze. De erre bezzeg van! A teraszon felugrott a konyha ablak alatti padra, onnan első mancsaival az ablakpárkányra támaszkodott, a szúnyoghálót addig piszkálta, míg elég nagy helyen kibomlott, és a lyukon szépen bemászott. Így meg is érkezett a konyha pultra. A vízforraló kicsit útban volt, úgyhogy azt felborította. Hagyott néhány koszos lábnyomot a mosogató mellett, aztán leugrott, és irány a kanapé.
Kényelmes, mi? Ja. Az volt eddig. Na, irány kifele! De most az ajtón át, légyszi...

A zöldséges pirított tésztához vágd cikkekre a hagymát, julienre a répát, vékony csíkokra a káposztát. Kis olajon párold meg sóval, fokhagymával. Egy kis üvegtésztát főzz meg félkeményre, szűrd le, kezeld meg egy kis szójaszósszal, majd add hozzá a zöldségekhez, és pirítsd össze. Kész, nem egy nagy ördöngösség.
De ha szeretnéd valamivel feldobni, sőt határozottan különlegessé tenni, ezt az egyébként elronthatatlanul egyszerű ételt, akkor dönts úgy bevásárlásnál, hogy: lila káposztával még jobb lesz.

A lila káposztától bekékült az üvegtészta. János inkább nem kért belőle :)