A vasárnap az nálunk általában pecásnap: János és Máté pecázni mennek. Ma, a gyermeknapra való tekintettel Máté mondhat helyszínt. Törpeharcsát akar fogni, így a Keleti főcsatornát választotta. Éjszaka nem esett eső, úgyhogy járható az út a parton, ki tudtak menni autóval.
Én itthon maradtam, éppen tévézgettem, mikor a film közepén egy érdekes és izgalmas No Signal felirat jelent meg. Hát, elég béna reklámok vannak mostanában. Ráadásul minden csatornán egyszerre? Ilyesmivel általában vihart szoktak reklámozni. Jé, tényleg, odakint ömlik az eső, süvít a szél.
Szegény pasijaim, gondolom, bemenekültek az autóba, és jönnek haza. Telefon: elindultak ugyan, de nem, már nem jönnek! Állnak. Nyakig a sárban. Autóstól. Meg kéne menteni őket, menjek ki értük. Nem is tudom... Nekem egy Thaliám van, azzal egy Berlingót kihúzni? Elvetélt ötletnek tűnik. Valószínűleg már az út elején beragadok. És ha oda is érek, akkor sem tudom őket kihúzni. Gyönyörű lesz a végeredmény: majd állunk együtt a sárban, aztán mikor már nagyon megunjuk, akkor gyalog hazasétálunk. De legalább nem egy autónk marad ott, hanem kettő.
János azért nem pont így gondolta, a terve a következő: a Thaliával kimegyek a műhelybe, ott átszállok az Opelbe, és azzal megyek értük. És vigyek magammal léceket, ugyanis az autó kereke teljesen tele van felül is a felhordott sárral, azt valahogy ki kell majd piszkálni. Plusz kérjek segítséget: hívjam fel Petit (ő a János unokaöccse), remélhetőleg ráér egy kis sárdagasztásra. Nincs is ennél jobb vasárnap délutáni program.
Megkerestem a műhely kulcsait, csomagoltam esőkabátokat, száraz ruhákat (János teljesen elázott), és egy kicsit melegebben öltöztem én is. Kint még mindig szakad az eső, az udvaron végig hömpölyög a bokáig érő víz. Ez főleg azért nagyon remek, mert így mire beültem az autóba, máris átázott a cipőm, zoknim, és a nadrág alja is. Minek öltöztem át? Jobb lett volna papucsban és rövidnadrágban maradni.
Útközben felvettem Petit, a műhelyben megtaláltuk az Opelt. Egy szépséghibája van: a benzinmutató meg sem moccan. Pénz? Azt egyikünk sem hozott, mert minek az. Semmi gond, vissza Petiékhez, szereztünk zsét, irány tankolni.
Két autóval mentünk, hogy ha esetleg az Opel is a sárban ragad, akkor legalább ne gyalog kelljen hazasétálni a prériről, szakadó esőben. A Thaliát a földút elején hagytam. Peti persze az Opellel nem mert megállni, mert akkora sáros gödör volt mellettem, hogy onnan nem tudott volna elindulni, úgyhogy lendületből elhúzott jó messzire. Itt hagyott, szép kis segítség :)))
Az Opel egészen jól teljesített: csak egyszer kellett feltolni egy kisebb lejtőn. Kormányozni, azt nem kellett, teljesen fölösleges lett volna, úgyis arra ment, amerre éppen a kerék csúszott. Az útról lehúztunk néhány fát, amit a szél rádöntött. Aztán egész simán odaértünk a pasikhoz. János félmeztelen, levette a csupavíz pólóját, úgyhogy szegény majd megfagyott. A Berlingo kívül-belül a tetejéig sáros.
Az úton a keréknyomok ki vannak járva, ezek teljesen feláztak az özönvíztől. Köztük és mellettük van egy keskeny fűsáv, de lecsúsztak róla, és már nem tudtak sehogy sem visszamenni. Aztán a sár egyre mélyebb lett, és végül győzött...
Először a kerékre ragadt sarat takarítottuk le, aztán összekötöztük az autókat, és mehet. Megmoccant, és egészen szépen gurult (vagy csak csúszott), de a fűre nem lehetett felkormányozni. Úgyhogy az oldalához álltunk a derékig érő vizes gazban, és próbáltuk kézzel oldalra tolni, irányítani, hogy visszatereljük. Remek munkát végeztünk, és remekül néztünk ki a végére, nyakig koszosan, sárosan, vizesen. Mire elállt az eső, addigra mindhárom autót kihoztuk: mi tényleg senkit nem hagytunk az út szélén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.