A Rakaca tó mellől indultunk.

Na, nem napfelkeltekor, de ez a kép olyan jól sikerült, hogy nem lehetett kihagyni!

Összecsomagoltunk egy kis harapni, meg inni valót. Aztán még: papírzsebkendő, telefon, kézfertőtlenítő, törülköző, naptej, távcső, törlőkendő, szúnyogriasztó, igazolványok, pénz, kulcs, napszemüveg, zokni, ragtapasz, fényképező, pótelemek, egy kis horgászzsinór horoggal... Kész, két hátizsák megtelt.

Térkép? Az nem kell. Nagyjából megnéztem, merre kell menni, és nekivágtunk. Cél a Ménes tó, háztól-házig 18km. Nem olyan hosszú táv, nincs nagy emelkedő sem, de azért lesznek hegyek-völgyek. Úgy terveztük, hogy a tó mellett majd pihenünk egy nagyot, aztán ugyanazon az úton jövünk vissza.

Először főúton, aztán mellékúton, aztán egy murvás ösvényen kerekeztünk, közben tettünk egy-egy kitérőt, hogy ne legyen olyan unalmas. Az út a Ménes patakot követte, végig az egyik oldalán, de mi egy párszor átmentünk a túloldalra. Először egy gázlón át,

aztán egy vékony pallón át,

majd faágakon át.

Aztán végre megérkeztünk a Ménes tóhoz. Teljesen kihalt a környék, sem az út utolsó 3-4 kilométerén, sem a tónál nem találkoztunk senkivel. A civilizációnak csak a nyomait találtuk: néhány fára felakadt úszót és horgot, meg egy ottfelejtett alsónadrágot.

Ha valaki ráismer, akkor a ruhadarab GPS koordinatái: 48.532148, 20.647784.
Máté felmászott egy part menti fára, és hozzáfogott pecázni,

és olyan kicsi törpeharcsát fogott, hogy azonnal beleszerettünk.

Én meg lefeküdtem egy padra. Mivel a patakot követtük, folyásiránnyal szemben, így átlagban, nyilván felfele mentünk. És én, nyilván, teljesen megnyekkentem, mire odaértünk.

Ügyesen kitaláltam pedig: feltekerünk,18km nem a világ. Pihenünk pár órát, aztán ugyanazon az útvonalon jövünk vissza. De 2x18, az testvérek között is 36km. Ez ott a tó mellett a padon kiterülve tudatosodott bennem. A kétszer 18 nem hangzik olyan vészesen, de a 36...

Akkor, találjunk ki egy B tervet. Taxi nincs. Buszra nem lehet feltenni 2 bicajt. Lovasszekér vagy traktor nem valószínű, hogy megy Szögligetről Szalonnára, így a stoppolást is kizártuk. Marad a vonat. Az viszont nem jön el Szögligetig, csak 6 km hosszon jó nekünk. Ez is valami, így már csak 30 km marad nekünk.

Úgyhogy begurultunk a faluba, kis pihenő után továbbkerekeztünk a vasúti megállóig Szögliget és Perkupa között. Teljesen kihalt, bezárt, majd összedől. És a neve: Jósvafő-Aggtelek. Az igen! Jósvafő innen 13km, Aggtelek meg 18. Ezt hogy sikerült kitalálni? Ja, vasút.

A vonatra elég sokat vártunk, de legalább pihentünk kicsit. A kalauz nagyon kedves volt, segített feltenni, aztán levenni a bicajokat. Már csak egy megpróbáltatás van hátra: Szalonna vasútállomása a falu egyik végén van, mi meg a másik végétől még egy kilométernyire lakunk, kint a tóparton. De ez már csak alig több, mint 3km. Persze van benne pár emelkedő, de jót pihentünk, uccu neki! Nemsoká otthon vagyunk!

Nagyon lelkes voltam, mindaddig, míg a combizmom be nem görcsölt az egyik emelkedőn. Szuper, így már nem csak hogy bicajozni, de menni sem tudok. Hát, ez az utolsó pár kilométer így egy kicsit lassan ment, de végre hazaértünk.

Innen aztán minden az előzményeknek megfelelően folytatódott: aznap este fájdalomcsillapítóval aludtam, másnap egész nap feküdtem, este megint gyógyszer.

Ma kenuzni megyünk, így van rá esély, hogy holnap már írni sem fogok tudni :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.