Hétvége, családi pihenés a hegyekben, barátokkal. A pasik hozzáfogtak vacsorára marhapörköltet főzni. Már fel is készítették a bográcsba, mikor kiderült, hogy igen nagy a baj, a legfontosabb hozzávaló otthon maradt: nincs kömény. Hétvégén, egy világvégi kis faluban kömény szerezni, szinte lehetetlen küldetés. De szerencsére vannak a csapatban kalandor kedvű vállalkozók, akik egy életük, egy haláluk, megpróbálják. A pörkölt kavargatásának felelősségteljes feladatát a legkisebbikre, Sipire bízták. A többiek: Lajos, Pista, és János pedig feltarisznyázták magukat hamuban sült jéghideg Sopronival, és elmentek világot látni, szerencsét próbálni, köményt szerezni.

Már az első domb tetején az út további folytatását komolyan veszélyeztető akadályba ütköztek. Az egyik kertben egy csaj napozott. Hason fekve, icipici fürdőruciban: felül semmi, alul is csak egy csík volt rajta. De a mi hőseink nős emberek, eszükbe sem jutott ledér hölgyeket nézegetni. Viszont a gondozott kert és a csajt kerülgető pasi fűnyírási technikája mindenképpen figyelemreméltó. Na ezt már meg kell tanulmányozni, hosszasan, alaposan. Megnézték a kert összes látnivalóját, a növények elrendezését, több nézőpontból is. A csaj, meg a csíkja, kicsit belelógott ugyan a látképbe, akárhonnan is nézték, de ezt igyekeztek figyelmen kívül hagyni.

Kicsit noszogatták egymást, hogy menni kéne, menni kéne, mert fő a köménytelen pörkölt. Az otthon éhező csapatra gondolva, sikerült az első akadályt leküzdeni és továbbindultak. Őket egy egyszálcsíkban napozó csaj igazán nem hátráltathatja.

Továbbindultak, hegyet-völgyet megmásztak, a hetedhét-fél falut végigjárták, mire az üveghegyen túl, közvetlenül a kocsma mellett megtalálták a vegyesboltot. Hoppá, itt a következő akadály: nincs is náluk pénz! Márpedig visszafordulni nem lehet, mert akár kerülőúton mennek haza, akár a csaj mellett (akin csak egy csík van), mindkettő túl sokáig tartana. Így hát maradtak, majdcsak megoldják pénz nélkül. Hogy kifújják magukat, és felkészüljenek a feladatra, kicsit leültek a bolt előtt a padra, és elfogyasztották utolsó hamuban sült söreiket.

Aztán bementek a boltba, sétálgattak az összes (két) sor között, de elvesztek. Túl sok volt a sor, vagy a sör, nem találták meg a fűszereket. Segítséget kértek egy kedves eladótól, és mivel szerencséjükre nem öreganyámnak szólították, így az megmutatta nekik.

És most jön a legkeményebb próba, elő kell adniuk, hogy mi járatban vannak.

János: Hogy is kezdjem...

Pista: Ahogy szoktuk! (János kicsit nagyot nézett, neki nem rémlett, hogy napi rendszerességgel akármit is kéregetnének, egy már bevált szöveggel...)

János: Az a helyzet, hogy a marhapörköltbe kellene egy kis kömény, de nincs nálunk pénz. A család meg már nagyon várja.

Eladó: Ezt a főnökasszonnyal beszéljék meg, ott van a pénztárban.

Kapásból nem hajtotta el őket a csudába, ez mindenképpen biztató (a kis falvaknak is megvan a maguk bája), irány a pénztár.

A kasszában kedves, testes, és csak gyéren szakállas hölgy ült. A szegénylegények neki is előadták, hogy mi járatban vannak. Elmesélték pörköltfőzési szokásaikat, meg hogy ki mibe szokta tenni a köményét. A főnökasszonynak megesett a szíve a három szegénylegényen, és nekik ajándékozta az áhított zacsi köményt. János nagy örömében családi állapotáról és a hölgy arcszőrzetéről egy pillanatra megfeledkezett, hálásan megsimogatta az asszony kövérkésen lötyögő karját, és kijelentette, hogy:

- Most legszívesebben megpuszilnám!

De még cuppanás előtt magához tért, és észrevette a szakállat:

- ... de sajnos, nem tehetem, tudja, nős vagyok.

János halántékán legördült az izzadtságcsepp, nagyot koppant szívéről a kő. Az utolsó pillanatban kapcsolt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.